Autólopás és gépkocsifeltörések: két férfit őrizetbe vettek

2025. 12. 02., k - 13:53
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök Kecskeméten és Kiskőrösön fogták el azt a két férfit, akik éjszaka elloptak egy autót. A nyomozás során kiderült, hogy a duó idősebb tagja a közelmúltban közel tucatnyi gépkocsifeltörést is elkövetett.

November 27-én reggel bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy éjszaka elloptak egy lezárva parkoló autót Kecskeméten. A tolvaj kézi erővel felfeszítette a jármű ajtaját, majd a bent talált pótkulccsal hajtott el.

A nyomozók azonnal körözést adtak ki, és a járőrökkel együtt megkezdték az autó keresését. Néhány órán belül meg is találták: a városban két férfi közlekedett vele. A sofőr azt állította, hogy a kocsit egy ismerőse adta kölcsön neki. A rendőrök azonban időközben a kamerafelvételek alapján azonosították az ismerőst, és kiderült, hogy ő volt az autót ellopó 23 éves férfi. A járművet lefoglalták és visszaadták a tulajdonosának, a tolvajt pedig rövid időn belül elfogták.

A nyomozás során az is kiderült, hogy az autólopásban egy 37 éves férfi is közreműködött, akit Kiskőrösön fogtak el. Az elkövetés módja alapján a nyomozók összekötötték őt több korábbi bűncselekménnyel is: a gyanú szerint november 8. óta tíz megegyező fajtájú autó ajtaját feszítette fel Kecskeméten. Ezek közül mindösszesen négyből szerzett zsákmányt: két rádiót és néhány ezer forintot, miközben jelentős rongálási kárt okozott.

Az is kiderült, hogy a duó fiatalabb tagjával szemben már folyamatban volt büntetőeljárás: november 9-én egy ismerőse megbízta, hogy vigye el az autóját az egyik címre, azonban ő ehelyett egy másik településre ment vele, ahol a járműből kifogyott az üzemanyag és leállt. Ezt a kocsit a rendőrök visszaadták a tulajdonosának.

A nyomozók azt is megállapították, hogy a gépkocsilopás éjszakáján a duó idősebb tagja egy garázst is feltört, ahonnan televíziót, hóláncot és CD-lejátszót vitt el.

Mindkét férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. A nyomozók vizsgálják, hogy elkötettek-e más bűncselekményeket is.


Kapcsolódó oldalak