Autót lopott, egy órán belül elfogták

2016. 05. 18., sze - 10:48
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy órán belül elfogták azt a tömörkényi férfit, aki egy személygépkocsit tulajdonított el Hódmezővásárhelyről. P. Pétert más vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítják.

A gyanú szerint a 32 éves férfi 2016. május 17-én, nem sokkal 12 óra után egy hódmezővásárhelyi ingatlan elől tulajdonította el a Chrysler gyártmányú személygépkocsit. A jármű nyitva volt, a gyanúsított az indítókulcsot is megtalálta az utastérben.

A hódmezővásárhelyi nyomozók a bűncselekmény elkövetésétől számított egy órán belül a 45-ös számú főúton elfogták P. Pétert. A Chrysler átvizsgálása során más bűncselekmény elkövetéséből származó pénztárcát, készpénzt, bankkártyát, étkezési és ajándékutalványt, valamint személyes iratokat is találtak az egyenruhások. A rendelkezésre álló adatok szerint a feltételezett elkövető a vagyontárgyakat egy másik hódmezővásárhelyi ingatlanból tulajdonította el. A nyomozók a személyautót és a benne talált, lopott tárgyakat lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosoknak.

A tömörkényi férfit gyanúsítotti kihallgatását követően a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. Ellene lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.


Kapcsolódó oldalak