Autót loptak
A ceglédi rendőrök három férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán Cs. Zoltán 29 éves és V. Attila 20 éves nagykőrösi lakosok, valamint fiatalkorú társuk ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a három férfi 2015. december 28-án éjjel eltulajdonított egy ceglédi parkolóban leállított személygépkocsit. A járművel a helyszínről elhajtottak, majd V. Attila és 17 éves társa az autó eredeti rendszámát eltávolította és arra egy másik járműre kiadott hatósági jelzést szerelt fel.
A lopott autóval a gyanúsítottak 2015. december 31-én Kecskeméten közlekedtek, amikor a Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatárai intézkedés alá vonták a járművet és annak utasait is. Ekkor derült ki, hogy a jármű rendszámát lecserélték.
A rendőrök a három férfit elfogták és előállították, majd a ceglédi nyomozók lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették őket.
V. Attilának és fiatalkorú társának a lopáson túlmenően egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetése miatt is felelnie kell.
Az illetékes bíróság 2016. január 2-án elrendelte Cs. Zoltán előzetes letartóztatását, míg a 17 éves gyanúsított esetében a házi őrizet elrendeléséről döntött. V. Attila az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.
A gyanúsítottak ellen a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.