Autót rabolt, majd fizetés nélkül tankolt

2019. 07. 04., cs - 11:26
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az érdi rendőrök rövid időn belül elfogták a helyi férfit.

Az Érdi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 36 éves férfi ellen.

A nyomozás adatai szerint Sz. János 2019. július 2-án 22 óra 27 perc körül Érd, Csanád utcában a sértett járó motorral leállított Opel típusú személygépkocsijába beült azzal a céllal, hogy azt eltulajdonítsa. Ezt észlelve a sértett a jármű vezető oldali ajtajához futott, a lehúzott ablakon benyúlt és megragadta a 36 éves férfi ruházatát. Ekkor az autó nagy sebességgel elindult, maga mellett húzva a sértettet. Az autó tulajdonosa emiatt elengedte a sofőr ruháját, aki a járművel elhajtott. Az eset következtében a sértett az elsődleges adatok szerint nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

Ezt követően Sz. János a járművel egy érdi benzinkútra hajtott, ahol tankolást követően fizetés nélkül akart távozni. Tettében a benzinkút alkalmazottja megpróbálta megakadályozni, azonban őt majdnem elütötte. A rendőrök a férfit az esetről történt bejelentést követő 20 percen belül az Iparos úton megállították és elfogták. Előállítását követően az Érdi Rendőrkapitányságon a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

 

  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.