Az autója világítása buktatta le
A szekszárdi rendőrök előállították, majd feljelentették azt a 41 éves helyi férfit, aki először más adatait diktálta be azért, hogy ne derüljön ki, ittasan és vezetői engedély nélkül közlekedett.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság járőrei 2019. december 30-án 18 óra 01 perckor állítottak meg egy autót a városban, mert annak vezetője nem használta a gépjármű világítását. Az egyenruhásoknak a sofőr nem tudott átadni semmilyen iratot sem. A férfi által bediktált adatokról kiderült, hogy az nem az övé. A rendőrök a járművezetőt megszondáztatták, mely pozitív értéket mutatott. A férfit személyazonossága megállapítása, valamint légalkohol-vizsgálat céljából előállították a Szekszárdi Rendőrkapitányságra.
A 41 éves helyi lakosról az elszámoltatás során kiderült, hogy jogosítvány nélkül, ittasan vezette az autót. A férfi azt mondta a rendőröknek, hogy azért diktálta be más adatait, mert tudta, hogy nincs vezetői engedélye és részeg is. Azt gondolta, hogy a rendőrök a hamis adatok ellenőrzése után elengedik.
A szekszárdi egyenruhások a 41 éves férfit ittas járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja és szabálysértések elkövetése miatt is feljelentették.