Az egyik gyanúsított fellökött egy kerékpárost és berúgott egy kerítést, majd társával rátámadt egy ismerősükre

2018. 01. 08., h - 11:27
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A berettyóújfalui rendőrök elfogták a zsákai lakosokat.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. január 7-én 8 óra körül Zsákán egy 18 éves és egy 23 éves helyi férfi az Árpád utcán vitatkoztak, amikor egy arra közlekedő 83 éves kerékpáros férfit egyikük fellökött, majd a Deák utcán egy ház kerítésébe több alkalommal belerúgott, amelynek betétje be is szakadt. Ezt követően a Bethlen Gábor utca és a Kossuth utca kereszteződésében előzetes szóváltást követően a két férfi rátámadt egy helyi lakosra. Az 53 éves férfit több alkalommal megütötték és megrúgták, amelynek következtében az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrségre tett bejelentést követően a járőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést követően elfogták O. Sándort és O. Leventét, akiket előállítottak a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. A két helyi férfival szemben súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást a nyomozók.


Kapcsolódó oldalak