Az ígéret szép szó…

2022. 01. 18., k - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A XVI. kerületi rendőrök egy csalás-sorozattal gyanúsítható férfi ügyét fejezték be.

A gyanú szerint egy 49 éves gödöllői férfi hamis ígéretekkel három nőt vert át még 2019 tavaszán. Kettejüknek azt ajánlotta, hogy százezer forintért és némi útiköltségért cserébe külföldről autót hoz be nekik.

A férfi ezután egyiküktől két alkalommal kölcsön is kért; biztosítékként pedig azt hazudta, hogy hamarosan négymillió forint kártérítést fog kapni az államtól, mivel jogtalanul zárták őt börtönbe. A megtévesztett asszony először egy közel egymillió forint értékű aranyórát, másodszor pedig 150 ezer forintot adott át, melyeket nem kapott vissza. Hiába fizettek az ígért autókért, azokat sem kapták meg a férfitől.

H. Zoltán egy harmadik nőnek azt az ígéretet tette, hogy 60 ezer forint könyvelői díj ellenében bejelenti őt a cégébe, ezáltal hitelképessé válhat. A pénzt elvette, azonban szavát ez alkalommal sem tartotta – eltűnt a bankjegyekkel.

A XVI. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai H. Zoltánt háromrendbeli csalás bűntett miatt hallgatták ki; ennek során beismerő vallomást tett.

A rendőrök befejezték a nyomozást az ügyben és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.