Az oroszlányi rendőrök elfogták a rendszámmal trükközőt

2020. 03. 23., h - 07:50
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Más járműhöz tartozó rendszámot szerelt fel autójára egy kimlei férfi.

A járőrök Oroszlányon, a Táncsics Mihály úton megállítottak egy személygépkocsival közlekedő férfit 2020. március 22-én délelőtt. Ellenőrizték a sofőr és a jármű iratait, ekkor derült ki, hogy az autóra felszerelt rendszám egy másik személygépkocsihoz tartozik. Kiderült az is, hogy a megállított gépkocsira nincs kötve biztosítás és a műszaki érvényessége is lejárt. A 24 éves járművezető nem rendelkezik vezetői engedéllyel sem. Őt előállították az Oroszlányi Rendőrkapitányságra, ahol egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták, a nyomozók a hatósági jelzéseket lefoglalták. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését. Ellene szabálysértési eljárást is kezdeményeztek a rendőrök.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őrizetben egy ózdi kristály-díler

A rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt az ózdi férfit, aki új pszichoaktív anyagot árult vevőkörének, köztük fiatalkorúaknak is.

 

A káli  dílerek őrizetben

A Füzesabonyi nyomozók öt személyt hallgattak ki gyanúsítottként pszichoaktív anyaggal visszaélés gyanúja miatt.

 

Megduplázta

A rendőrség a balesetek megelőzése érdekében országos akciót tartott 2024. április 15. és április 21. között.

 

Elég ebből!

A nyíregyházi nyomozók véget vetettek a gépkocsifeltörésekre szakosodott budapesti páros bűnös tevékenységének.

 

Körözött autó Nagylakon

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.