Az unszimpatikus szomszéd, a kalapácsos férfi és a bátor szemtanú esete

2023. 02. 22., sze - 11:51
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság, rongálás, könnyű testi sértés és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt vettek őrizetbe a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói egy 20 éves helybélit.

Bölcsödébe és iskolába tartott gyerekeivel egy kecskeméti férfi 2023. február 21-én reggel, amikor kocsival elhaladtak egy ház mellett, melynek az utcafronti ablakának üvegét kalapáccsal püfölte egy ember. Az apuka megállt és megkérte az ismeretlent, hogy fejezze be a rongálást. Ám a felszólított ettől bedühödött és megindult agresszívan a férfi felé, aki úgy döntött, jobb lesz, ha mielőbb kereket old. Beszállt a kocsiba és gázt adott, csakhogy az idegen gyorsabb volt, majd amikor utolérte, rávágott egyet az autó szélvédőjére a kezében lévő szerszámmal. Az ablaküveg meg is repedt, amit nem hagyott szó nélkül a tulajdonosa, megállt és felelősségre vonta a károkozót. Ettől még agresszívabbá vált a férfi és megcélozta vitapartnerét a szerszámával, aki habár még időben el tudott lépni, a vállán megsérült. A bántalmazottnak volt annyi lélekjelenléte, hogy elvegye a kalapácsot a férfitól, és értesítse a rendőröket.

A vármegyeszékhely járőrei pillanatok alatt kiérkeztek a helyszínre és előállították a bántalmazót. A 20 éves helybélit őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság, rongálás, könnyű testi sértés és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt. A férfi beismerő vallomást tett és arról is beszámolt, hogy azért kalapálta kora reggel az egyébként idős szomszédjának az ablakát, mert zokon vette, hogy nem szokott neki köszönni az asszony. Sőt, az előző napon már a virágait is kitépte, csakhogy ez nem volt számára elégtétel. A rendőrök kezdeményezik a garázda férfi letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.