Az utcán támadta meg

2017. 10. 10., k - 08:58
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a helyszínen elfogták azt a férfit, aki egy nőt bántalmazott Túronyban.

Egy nő tett bejelentést a rendőrségre 2017. október 9-én 18 óra 30 perckor azért, mert Túronyban, a Kossuth utcában megverte egy férfi. A könnyű sérülést szenvedő nő a rendőröknek elmondta, hogy az utcán sétált, amikor egy férfi szidalmazni kezdte. A férfi ezután beült az autójába és követni kezdte a nőt, majd a kocsiból kiugorva a földre teperte és többször megütötte. A férfi elfelejtette behúzni a kéziféket, így közben az autója az árokba gurult.

A rendőrök a helyszínen egy 52 éves helyi férfit fogtak el, akinél az alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért előállították további mintavételre. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett.

Ellene – őrizetbe vétele mellett – garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak a Siklósi Rendőrkapitányságon és előterjesztést tettek a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására. Vele szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt is eljárás indult.


Hírfolyam

 

Összesítés

Intézkedések a jogellenes budapesti gyűléssel kapcsolatban.

 

Őrizetbe vették a bántalmazót

A gyanú szerint egy 39 éves férfi megverte és bezárta egy lakásba a barátnőjét Debrecenben. A bűnügyi igazgatóság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.