Azért vitte el az autót, hogy visszaváltsa a sörösüvegeket
Jármű önkényes elvétele bűntett elkövetése miatt ítélet a Szeghalmi Járásbíróságon.
Személygépkocsi eltűnésével kapcsolatban intézkedtek a szeghalmi rendőrök 2013. december 24-én. A sértett 13 óra 30 perc körül telefonált a rendőrségre és elmondta, hogy Körösladányban, a szülei háza előtt nyitott állapotban hagyott személygépkocsiját ismeretlen tettes néhány perccel korábban elvitte, amelyben benne hagyta az indítókulcsot is. A bejelentés után néhány perccel látta, hogy az egyik barátja közlekedik az autójával, amit éppen akkor hozott vissza neki. A járőr is a helyszínre ért és kérdőre vonta a feleket. Sz. Károly elmondta, hogy csak azért vitte el a sértett autóját, mert a benne lévő sörösüvegeket akarta visszaváltani a közeli kocsmában, de már végzett és jött is vissza. Indulás előtt ugyan többször is dudált a barátjának, hogy jöjjön ki a házból, de ő nem reagált, ezért csak egy gyors körre ment el a kocsival. A járőrök a férfit előállították és nyomozást kezdeményeztek vele szemben.
A Szeghalmi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást Sz. Károly 50 éves körösladányi férfi ellen.
A Szeghalmi Járásbíróság a 2014. február 18-án meghozott ítéletében jármű önkényes elvétele bűntette miatt a vádlottat 1 év próbára bocsátotta, és 8.000,- forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.