Azonosították a szitkozódót
A budapesti rendőrök azonosították és elfogták K. Andrást, aki Erzsébetvárosban az utcán becsmérlő szavakkal illetett egy férfit, közösségi hovatartozása miatt.

A későbbi sértett 2019. július 30-án este Budapest VII. kerületében sétált, amikor a 33 éves budapesti K. András megállította és minden előzmény nélkül kiabálni kezdett vele és folyamatosan sértegette. A sértett próbálta kikerülni a férfit, aki azonban folyamatosan követte, tovább szitkozódott és életveszélyesen is megfenyegette.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói azonosították a férfit, és a BRFK Bűnügyi Főosztály kollegáival közösen újbudai lakásában 2019. augusztus 9-én elfogták.
A nyomozók K. Andrást közösség tagja elleni erőszak bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi szabadlábon védekezik.