Balesetet okozott

2017. 03. 06., h - 23:27
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 76 éves váci férfi ellen folytatott eljárást vádemelési javaslattal zárta le a nyomozó hatóság.

Közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya egy 76 éves váci férfi ellen.

 

W. János 2016. július 12-én 12 óra körül közlekedett személyautóval a 2-es számú főúton, amikor Göd lakott területén belül egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyen elgázolt egy férfit, aki az eljárás során kirendelt szakértő véleménye szerint nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A szükséges nyomozási cselekmények elvégzése után a dunakeszi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 76 éves sofőrt. Az ellene folytatott eljárást a nyomozó hatóság a napokban lezárta, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak