Balesetet okozott, majd továbbhajtott

2019. 11. 11., h - 13:28
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Cserbenhagyás miatt indult büntetőeljárás egy 60 éves férfi ellen, a Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

Az eljárás adatai alapján egy 60 éves pápai lakos 2019. augusztus 14-én a délutáni órákban személygépkocsijával közlekedett Noszlop irányából Bakonypölöske felé, amikor haladása során egy balra ívelő útkanyarulatban megkezdte az előtte haladó személygépkocsi előzését. A forgalmi manőver során a sofőr nem tartott kellő oldaltávolságot a két jármű között, így a két autó összeütközött. A 60 éves férfi ezután a helyszínről megállás nélkül hajtott el. A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként a balesetet követő egy órán belül otthonában igazoltatták az elkövetőt, majd előállították a helyi rendőrkapitányságra, és gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Pápai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak