Balesetet okozott Szabadbattyánban a jogtalanul eltulajdonított járművel ittasan és jogosítvány nélkül közlekedő sofőr

2020. 02. 02., v - 08:38
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Társa kábítószer birtoklása miatt is felelhet.

A járőrök 2020. február 1-jén fogták el és állították elő a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra azt a 19 éves magyaralmási lakost és 32 éves székesfehérvári társát, akik az igazoltatás megkezdését megelőzően egy szabadbattyáni telephelyről a tulajdonos tudta és engedélye nélkül elvittek egy személygépkocsit. A magyaralmási férfi Szabadbattyánban, a Dózsa György utcában egy betonkandelábernek ütközött, majd továbbhaladt, és az útmenti árokba hajtott. A balesetben sem a járművezető, sem társa nem sérült meg. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, továbbá a jármű vezetésére érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett. A rendőrök ellenőrizték az utast is, akinek kabátzsebéből – ruházatátvizsgálás során – egy tasak fehér színű, kábítószergyanús anyag került elő, amit lefoglaltak. A járőrök mindkét személyt elfogták, a jármű vezetőjét további mintavételre előállították. A két férfit a nyomozók jármű önkényes elvétele bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, míg a közlekedési szabályszegések elkövetése miatt a sofőrrel szemben szabálysértési feljelentést tettek, továbbá kezdeményezték a lefoglalt dolog szakértői vizsgálatát.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.