Baltával verte fejbe
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelést javasol a 38 éves gyanúsítottal szemben.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást folytatott egy 38 éves szakmári lakossal szemben.
A nő 2019. április 13-án a késő esti órákban veszekedett az ittas állapotban lévő férjével. A nyomozás adatai szerint otthonukban a férfi több alkalommal megütötte feleségét, akit eközben szidalmazott is. Ezután az asszony a kezébe vett egy kisbaltát, amivel több ütést mért férje felsőtestére és fejére egyaránt.
A balta élével és fokával okozott ütésektől a 34 éves sértett – az igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján – életveszélyes sérülést szenvedett.
A nő saját maga tett bejelentést a Kalocsai Rendőrkapitányságra, majd előállítását követően –kihallgatása során – beismerő vallomást tett.
A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsított ügyében a nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és iratokat a napokban vádemelési javaslattal átadták a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek.