Bankautomatát akartak feltörni – elfogták őket

2014. 01. 09., cs - 09:20
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Budapesten fogták el a 2013. december 2-án történt bűncselekmény másik gyanúsítottját.

Egy pécsi bankfiók automatájánál 2013. december 2-án 1 óra 57 perckor csuklyás férfiak jelentek meg, akik az automatát megkísérelték feltörni, ami azonban nem sikerült. A helyszínen elvégzett adatgyűjtés során a rendőrök azonosították és pár órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésének egyik gyanúsítottját. A 34 éves véméndi férfit a nyomozók őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatását a bíróság elrendelte.

 

A nyomozás során beszerzett további adatok alapján 2014. január 7-én Budapesten fogták el a rendőrök a bűncselekmény elkövetésében közreműködő 37 éves gáborjáni lakost. A férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatására.

 

A két férfival szemben a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a büntetőeljárást.

 


Kapcsolódó oldalak