Bántalmazta az unokáját

2015. 06. 16., k - 09:30
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gödöllői rendőrök őrizetbe vettek egy 65 éves turai férfit.

A Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást indított testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt P. Imre 65 éves turai lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2015. június 15-én 15 óra körüli időben turai családi házuk udvarán – előzetes vita nélkül – elkapta az unokája nyakát és fojtogatta, majd ezt követően a földre lökte a nőt, ahol ököllel megütötte. Ezt követően a 65 éves férfi magához vett egy olyan botot, aminek az aljára egy hegyes fémtárgy van rögzítve és azzal többször megütötte a 23 éves sértett hátát és fejét. A nő a bántalmazás következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – súlyos sérülést szenvedett.

A helyszínen a turai rendőrök – a bejelentést követően - P. Imrét elfogták és a Gödöllői Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte. Ellene a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le. 

 

 


Kapcsolódó oldalak