Bántalmazta szomszédját

2016. 03. 07., h - 09:28
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes szóváltást követően bántalmazta szomszédját egy férfi Szegeden, amelynek következtében a sértett ujjcsonttörést szenvedett. B. Richard ellen súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A gyanú szerint egy szegedi nő italozni hívta lakásába szomszédját 2016. március 6-án 19 óra 30 perc körüli időben. A szomszédos ingatlanban lakó, 49 éves német állampolgárságú férfi a kutyáját is vitte magával a beszélgetésre, amely összeugrott a vendéglátó kutyájával. Az ebeket a férfi választotta szét. A háziállatok konfliktusa miatt a két személy között szóváltás alakult ki, majd a német állampolgár lakásába távozott. A 48 éves nő utánament, hogy számonkérje a történtekért. Ekkor a szomszédja megragadta a ruhájánál fogva és kilökte a nőt a lakásból. A konfliktus következtében a sértett ujjcsonttörést szenvedett, őt a mentőszolgálat kórházba szállította.

A német állampolgárságú férfit a rendőrök előállították, gyanúsítotti kihallgatása során elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. A Szegedi Rendőrkapitányságon ellene súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.


Kapcsolódó oldalak