Bántalmaztak egy fiatalt

2013. 11. 26., k - 16:21
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók három főt őrizetbe vettek, két társukat még keresi a rendőrség.

Mint arról korábban hírt adtunk egy hatvani üzlet alkalmazottja tett bejelentést a rendőrség ügyeletére, miszerint 2013. november 25-én a kora délelőtti órákban beszaladt az eladótérbe egy fiatal férfi, majd később megjelent ott több személy is, akik bántalmazták a fiatalt.

A bejelentést követően a hatvani egyenruhások percek alatt a helyszínre érkeztek, majd a nyomozók azonosították a bántalmazókat.

A nyomozók a széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően elfogtak három személyt, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak.

A nyomozók előállítottak a rendőrkapitányságra egy 16 éves fiatalkorú fiút valamint A. Krisztián 18 éves és A. Kálmán 40 éves hatvani lakosokat, akik ellen – őrizetbe vételük mellett – életveszélyt okozó testi sértés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya továbbá kezdeményezték előzetes letartóztatásuk elrendelését.


Kapcsolódó oldalak