Bántalmazták és fenyegették a sértettet Debrecenben
A két fiúnak rablás miatt kell felelnie.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 15 és egy 16 éves helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a fiatalabb gyanúsított Debrecenben, a Nagyerdő területén többször is megütött egy fiút, majd a táskáját átkutatta és elvette a karláncát 2021. július 29-én 19 óra körül. Társa, eközben a kerékpárja átadására szólította fel a sértettet.
A bejelentést követően a rendőrök még aznap este elfogták a feltételezett elkövetőket, az ellopott karláncot pedig lefoglalták. Az eljárás során fény derült arra is, hogy a gyanúsítottak pár héttel korábban is bántalmazták a sértettet Debrecenben, aki ekkor 30 ezer forintot adott át a két fiúnak.
A nyomozók kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.