Baráti zsarolás - videóval
Hat elfogató parancs volt érvényben az ellen a férfi ellen, aki hónapokon át zsarolta és fenyegette egy barátját.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Csaba 45 éves olaszlikai lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a 45 éves férfi 2014 augusztusa óta rendszeresen fenyegette egyik barátját. A gyanúsított kényszerítette a férfit, hogy havi rendszerességgel adjon neki készpénzt, aki ennek hat alkalommal eleget is tett. Az elmúlt hét hónapban a férfi egy alkalommal késsel is megfenyegette, valamint többször értéktárgyait (mobiltelefon, táblagép, arany ékszerek) a sértett akaratának ellenére elvette tőle. A 2015. március 9-ére megbeszélt találkozóra a nyomozók is elkísérték a sértettet és elfogták K. Csabát.
A férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányságára a rendőrök előállították, gyanúsítottként kihallgatták, majd – mivel ellene az illetékes bíróság jogerősen szabadságvesztés-büntetést szabott ki, amelyet ő nem kezdett meg – az illetékes büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.