Barátságnak indult, rablás lett belőle

2022. 09. 27., k - 12:19
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Pár óra alatt beazonosították a 36 éves rablót, majd elfogatóparancs alapján tegnap a nyomára bukkantak és őrizetbe vettek a kecskeméti rendőrök. A nyomozók kezdeményezik a férfi letartóztatását.

Egymagában italozott egy román állampolgárságú férfi az egyik kecskeméti fesztiválon idén augusztus 21-én este, amikor mellé szegődött egy számára ismeretlen helybéli. Az újonnan érkező cigarettát kért a külfölditől, amit az készségesen adott neki, és még egy sörre is meghívta. A két férfi beszélgetett és italozott egészen addig, amig az újdonsült ivócimbora el nem csalta a férfit a fesztivál egy kevésbé forgalmas, bokros részére. Ekkor a helybéli megvárta, hogy beszélgetőpartnere hátat fordítson neki, majd megütötte a fejénél. Az áldozat összeesett és egy pillanatra eszméletét vesztette, amit támadója kihasznált és kirámolta a zsebeit. A bántalmazott azzal szembesült, amint magához tért, hogy eltűnt pénztárcája, benne 115.000 forinttal, valamint a telefonja. A rendőrséget egy állampolgár értesítette az esetről.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai adatgyűjtésbe kezdtek, és beszerezték a környék térfigyelő kameráinak felvételeit. A nyomozás eredményeként a gyanúsítottat, egy 36 éves férfit még aznap beazonosították és elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene. A helybélit tegnap elfogták és őrizetbe vették a rendőrök. A nyomozók úgy sejtik, hogy korábban az egyik hotelbe is betört a férfi. A gyanú szerint a szállodába az egyik ablakon keresztül jutott be, majd a recepcióban talált pénztárcával és az abban lévő 100.000 forinttal távozott. A kecskeméti férfit gyanúsítottként hallgatták ki a rablás és lopás miatt, valamint kezdeményezik a letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közlemény

Állati csontokat találtak a közelmúltban egy balástyai tanya falában.

 

A migráció, mint üzlet

Ezzel a címmel szervezett szakmai konferenciát a KR NNI. A kétnapos képzés során a szakemberek az illegális migrációra épülő nemzetközi szervezetek által elkövetett bűncselekmények elleni küzdelem legújabb kihívásait vették górcső alá.

 

Életet mentettek a jászsági rendőrök

A jászapáti rendőrök több mint fél óráig alkalmaztak mellkaskompressziót egy eszméletlen 74 éves jászberényi férfi megmentése érdekében, aki az időben megkezdett újraélesztésnek köszönhetően életben maradt.

 

Rablás egy üveg borért

A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a férfit, ki betört egy 86 éves szendrői idős emberhez.

 

Felismeri?

A dunakeszi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.