Bárddal akart biciklit lopni – elfogták

2023. 07. 10., h - 14:25
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók szerint a férfi további három bűnesettel is összefüggésbe hozható.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság egyenruhásai 2023. július 8-án kevéssel éjfél után autóval járőröztek a városban, amikor különös dologra lettek figyelmesek: egy férfi bárddal ütlegelt egy biciklilakatot.

Mire a járőrök kipattantak a kocsiból, a zár éppen megsemmisült, de a kerékpárt az ismeretlen már nem tudta elvinni, mivel a rendőrök útját állták. A férfit elfogták és lopás kísérlete miatt előállították.

Kiderült, hogy a kecskeméti lakos nem volt ismeretlen sem az egyenruhások, sem a nyomozók előtt. További két kerékpárlopás van a rovásán, illetve még tavaly októberben a Czollner térről elvitt három szemétgyűjtőt, amellyel közel 100.000 forint kárt okozott a városnak.

A jelenleg négyrendbeli lopással gyanúsított 33 éves helybéli ügyében a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomoz. Vizsgálják, hogy a bűnelkövető további – hasonló jellegű – vagyon elleni bűncselekményekhez köthető-e. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.