Bedrogozva és eltiltva vezetett

2023. 11. 16., cs - 08:21
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csornai Rendőrkapitányság eljárást kezdeményezett egy 31 éves férfi ellen.

A járőrök 2023. november 13-án hajnalban Csornán egy autóval közlekedő helybelit ellenőriztek. A rendőrök az intézkedéskor megállapították, hogy a sofőrt a Csornai Járásbíróság 2023 márciusában jogerősen eltiltotta 1 évre a járművezetéstől. Továbbá a fiatalember elfogásakor felmerült a gyanú, hogy kábítószer hatása alatt ült a volán mögé, amit a vele szemben alkalmazott drogteszt igazolt.

A csornai nyomozók a férfit járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett és kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.

 

Eltűnt Szigeti Regina

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.