Bedrogozva száguldott az autópályán egy budapesti férfi

2023. 07. 13., cs - 08:46
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megállították a borsodi rendőrök azt a férfit, aki kábítószer hatása alatt életveszélyesen közlekedett a sztrádán.

Kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 37 éves budapesti férfival szemben. 

Állampolgári bejelentés érkezett 2023. július 11-én délelőtt, miszerint egy sofőr életveszélyesen közlekedik. A férfi előbb az M3-as, majd az M30-as autópályán – mindamellett, hogy a leállósávban hajtott végre előzéseket – volt, akire a kormányt is ráhúzta.

A bejelentésnek és az azonnali küldésnek köszönhetően a veszélyes sofőr ellen az Emődi Autópálya Alosztály és a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály rendőrei intézkedtek.

Az ellenőrzés során a férfi zavartan viselkedett, összefüggéstelenül beszélt, hirtelen és gyakori hangulatváltozásokat produkált, erős szomjúságérzete volt.

Míg az alkoholszonda negatív, a kábítószergyorsteszt kokainra pozitív jelzést mutatott.

A sofőr autójából alufóliába csomagolt, sárga, kristályos anyag, ezenkívül kések, gázspray, valamint egy gumilövedékes fegyver is előkerült, ezeket a rendőrök lefoglalták.

A férfit előállították a Miskolci Rendőrkapitányságon, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.