Befejezett nyomozás

2016. 05. 07., szo - 06:55
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 30 éves férfi az élettársát ölte meg Apajon.

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya V. Gyula 30 éves tatárszentgyörgyi lakos ellen.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. augusztus 6-án 7 óra 19 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy apaji családi házban holtan találtak egy 52 éves nőt. A beszerzett adatok, valamint a helyszínre érkező orvos elsődleges véleménye alapján a sértett halálát idegenkezűség okozta.

Az örkényi rendőrök az üggyel összefüggésben néhány órával később tatárszentgyörgyi otthonában elfogták és előállították a 30 éves férfit. A nyomozók V. Gyulát őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki, mivel a 30 éves férfi olyan súlyosan bántalmazta az 52 éves élettársát, hogy a nő ennek következtében elhunyt. A férfi kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Az illetékes bíróság 2015. augusztus 8-án elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.  Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban lezárta, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek. 


Kapcsolódó oldalak