Befejezett vizsgálat - betörő rendőrkézen

2019. 03. 10., v - 08:11
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezték a nagyrévi betörések ügyének vizsgálatát.

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság lopás bűntett, lopás vétség kísérlet és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy tiszaföldvári lakos ellen. A nyomozás adatai szerint az akkor 18 éves férfi 2017 októberétől több betörést is elkövetett Nagyrév településen. Jellemzően hétvégi házakba, telkeken álló lakókocsikba tört be, ahonnan szerszámokat, kardokat, horgászbotokat és egyéb használati tárgyakat vitt el. Volt, ahol csak betörte az ablakot, de az épületből végül nem vitt el semmit. A részletekre kiterjedő nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy a férfi több mint egy tucat vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. A nyomozók azt is megállapították, hogy a tiszaföldvári lakos 2018. december 30-án Kunszentmártonba utazott busszal, hogy barátnőjét meglátogassa. Amikor hazafelé indult, észrevett egy személygépkocsit, amely az utcán parkolt, és amelyben az indítókulcs is benne volt. Beült az autóba és kocsival folytatta útját. Az autót később Nagyrév külterületén hagyta. A rendőrök megtalálták a személygépkocsit, V. Zsoltot elfogták és előállították a rendőrségre.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak