Befejezték

2023. 11. 07., k - 08:04
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest vármegyei vizsgálók vádemelést javasolva továbbítottak az ügyészségnek egy nyereségvágyból elkövetett emberölési aktát: tavaly októberben, Vácon fajult el egy autó megszerzése.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, közvetlenül az egyik életes nyomozót felhívva adta fel magát egy férfi 2022. október 4-én. Akkor már két napja égre-földre keresték, miután társával a Vác, dr. Csányi László körúton beült egy járó motorral ott hagyott autóba, először hátramenetbe, aztán sebességbe kapcsolva akartak elhajtani. A tulajdonos kiszaladt a közeli trafikból, próbálta megállítani őket, e közben került a motorháztetőre. Nagy sebességgel indulva átszelték a négysávos utat, a motorháztetőről leeső és súlyosan megsérült tulajdonost sorsára hagyva visszacikáztak a túloldalra, ahol egy fának és egy villanyoszlopnak csapódva álltak meg. A sofőr és utasa elszaladtak. Utóbbit, P. Antalt még aznap elfogták, jármű önkényes elvétele bűntettével és segítségnyújtás elmulasztása vétségével gyanúsították meg, az eljárásban szabadlábon védekezhetett.

A kritikus állapotban kórházba vitt 45 éves, keszegi illetőségű férfi két nappal később a kórházban belehalt sérüléseibe.

A sofőr ellen hajtóvadászat indult, minden módon igyekeztek megtalálni. Miután kiderítették személyazonosságát, családtagjain keresztül próbálták jobb belátásra bírni, adja fel magát. 2023. október 4-én délután csörrent meg az egyik életes nyomozó telefonja, a vonal végén lévő B. György megadott egy nagykátai címet és közölte, hogy várja őket. Már a szolgálati autóban megnyílt, későbbi kihallgatásán beismerő vallomást tett, de hangsúlyozta, senki halálát nem akarta, csak a kocsit.

Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével gyanúsították meg, őrizetbe, majd letartóztatásba került, azóta a személyi szabadságát korlátozó kényszerintézkedést a bíróság bűnügyi felügyeletre enyhítette.

A 24 éves B. György és a 23 éves P. Antal ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte a nyomozást, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Nem hittek neki

Kétszer is eltiltották a vezetéstől és három körözés volt érvényben az ellen a 24 éves ráckeresztúri férfi ellen, akinek tetteit öccse akarta magára vállalni.