Befejezték a nyomozást a macskát agyonverő férfi ügyében

2014. 07. 05., szo - 08:10
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítási javaslattal zárta le azt a nyomozást a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, amelyet állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.

A gyanú szerint 2014. június 14-én 21 óra 13 perckor Nagykanizsán egy Dózsa György utcai ház udvarán egy 47 éves férfi zsákba tett, és agyonvert egy macskát. A helyszínre érkező rendőrök megtalálták az elpusztult állatot. A férfit az egyenruhások elfogták, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított a terhére rótt cselekményt elismerte, azonban a tettére magyarázatot nem adott; azt mondta a kihallgatásán, hogy nem akarta a macskát megkínozni, csak elpusztítani szerette volna.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya O. Ferenc ellen állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak