Befejezték a nyomozást az autótolvajok ügyében
A zalaegerszegi nyomozók nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt javasolnak vádemelést a 24 éves, és a 30 éves férfi ellen.

A gyanú szerint egy 24 éves budapesti és egy 30 éves dunakeszi férfi 2014. június 28-án 12 óra körüli időben a gyenesdiási strand parkolójából elloptak egy Ford Galaxy típusú személyautót, amelyet Budapestre vittek. A zalai nyomozók a társszervekkel együttműködve három órán belül, egy budapesti parkolóban elfogták a két férfit és lefoglalták a lopott autót.
A rendőrök a házkutatáson jelentős mennyiségű, feltehetően több hasonló bűncselekményből származó autóalkatrészt, gyerekülést, autós szervizkönyveket, navigációkat találtak és foglaltak le.
A 24 éves Sz. Balázs Péter, és a 30 éves V. Zoltán Tamás kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek a nyomozóknak.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 24 éves S. Balázs Péter budapesti, valamint a 30 éves V. Zoltán Tamás dunakeszi férfiak ellen nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett nyomozási iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.