Befejezték a nyomozást - Jól bevásároltak

2023. 08. 03., cs - 13:07
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint egy szolnoki férfi megtalálta a sértett elvesztett SZÉP-kártyáját, majd a rajta lévő 600 ezer forintot társaival elköltötte. Annyit vásároltak, hogy taxival kellett hazamenniük.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, egy szolnoki lakos a lakása lépcsőházában elveszítette SZÉP-kártyáját 2023. április 13-án délelőtt. A tulajdonos a kibocsátó pénzintézethez fordult segítségért, ahol megtudta, hogy ismeretlenek Szolnokon, 2023. április 13-án több mint 600 ezer forint értékben vásároltak élelmiszereket a kártya felhasználásával.

A rendőrök megállapították, hogy egy 23 éves szolnoki lakos találta meg a kártyát, majd a helyi piaccsarnokban az élettársával és az édesapjával fékevesztett költekezésbe kezdett. Annyira sokat vásároltak, hogy végül taxit hívtak a több százezer forint értékű áru elszállításához. Otthon aztán kétfelé osztották a zsákmányt. A fiatalabbik férfi elmondta, hogy a vásárlás után 2 nappal 30 fős családi főzést rendeztek, ezért a rendőrök az értékek egy részét tudták csak lefoglalni.

A nyomozók készpénz-helyettesítő fizetési eszköz felhasználásával elkövetett csalás bűntett elkövetése miatt hallgatták ki a trió tagjait, akik beismerő vallomást tettek.

A Szolnoki Rendőrkapitányság nyomozói az ügy vizsgálatát befejezték és a napokban megküldték az iratokat az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Szigeti Regina

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.