Beismerte a rablást

2017. 08. 07., h - 15:28
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök 14 órán belül elfogták a lajosmizsei gyanúsítottat, aki egy 86 éves asszonyt rabolt ki.

A nyomozás adatai szerint ismeretlen tettes 2017. augusztus 5-én 6 óra 30 perc körül villanyóra leolvasás ürügyén megjelent egy 86 éves lajosmizsei asszony otthonánál. A mérőóra leolvasása után pénzt kért a sértettől, aki közölte, hogy nem tud adni, ezért a férfi távozott. Az ismeretlen elkövető rövid időn belül visszatért az idős nőhöz - aki ismét beengedte a házába -, kért egy pohár vizet tőle, majd egy hirtelen mozdulattal kitépte a sértett fülbevalóit és az arany ékszerrel együtt elmenekült. Az asszony az elsődleges orvosi szakvélemény alapján súlyos sérülést szenvedett.

 

A rendőrök egy helyi zálogházban megtalálták a fülbevalókat, amit lefoglaltak.

 

Az adatgyűjtések eredményeként a nyomozók beazonosították a feltételezett elkövetőt, egy 41 éves helyi lakost, akit még aznap 20 óra 25 perckor lajosmizsei otthonában egy ágy alatt rejtőzve találták meg. A Lajosmizsei Rendőrőrs munkatársai az elfogást követően rablás bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták a férfit, aminek során beismerte tettét. A rendőrök őrizetbe vették, a nyomozási bíró 2017. augusztus 7-én elrendelete előzetes letartóztatását.

1.

2.

3.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megölte szomszédját

A bejelentést követő 30 percen belül kattant a bilincs annak a férfinak a kezén, aki Esztergomban bántalmazta ismerősét.

 

Sikeres együttműködés

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság nyomozói a Múcsonyi Polgárőr Szövetség munkatársainak az információi alapján fogták el a tolvajokat.