Beismerte - videóval
A VII. kerületben fogták el a rendőrök azt a férfit, aki korábban megölte szüleit a fővárosban.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába 2015. március 29-én 23 óra 4 perc körüli időben egy 34 éves budapesti férfi tett bejelentést, amely szerint a Budapest XIV., Egressy úton található lakásukban megölte a szüleit. A megadott címre kiérkező járőrök a katasztrófavédelem munkatársainak segítségével bejutottak a lakásba, ahol holtan találták a bejelentő szüleit, egy 57 éves férfit, valamint 55 éves feleségét.
A bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható 34 éves férfit a belvárosi járőrök egy órán belül a Budapest VII., Erzsébet körúton elfogták.
M. László a helyszínen a cselekmény elkövetését elismerte, de zavartan viselkedett és jól látható sérülései voltak, ezért a rendőrök az Országos Mentőszolgálat munkatársainak segítségét kérték, akik a sérültet kórházba vitték.
A további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya folytatja le.