Bejárták Tolnát, Baranyát

2023. 02. 24., p - 11:27
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy rosszul bevett kanyar után sodródott a szántóföldre egy Dombóvárról ellopott autóval a 17 éves szekszárdi fiú.

Egy helyi férfi tett feljelentést a Dombóvári Rendőrkapitányságon 2023. február 5-én ismeretlen tettes ellen, aki ellopta a háza előtt előző nap délben lezáratlanul leállított autóját, melyben az indítókulcs is benne volt.

Az ügyben a dombóvári rendőrök kezdték meg az adatgyűjtést, elrendelték az autó körözését is. Rövid időn belül bejelentést érkezett a rendőrségre, hogy a 6534-es út mellett, a kismányoki elágazó közelében, a szántóföldön áll egy, a leírásnak megfelelő kocsi. Az ügyben a kollégák szemlét tartottak, majd a beszerzett információk alapján hamarosan eljutottak egy 17 éves szekszárdi fiúhoz, aki abban az időben Dombóváron lakott. A fiatalembert elszámoltatták, majd gyanúsítottként hallgatták ki, mely során beismerő vallomást tett. Elmondta, hosszabb ideje nézegette már a Dombóváron pakoló autót, s arra jutott, hogy bár jogosítványa nincs és KRESZ vizsgát soha nem tett, szeretné az autót kipróbálni. Egy este oda is ment a parkolóban álló piros kombihoz. Mivel nem volt bezárva az ajtó, beült, és a benne lévő kulccsal elindította azt, majd a városban megtett pár kört. Út közben felvette egy lány ismerősét és együtt mentek el Nagymányokra egy másik ismerőséhez. Onnan - már hárman - tovább autóztak Bonyhádra, ahol elfogyott az üzemanyag, így tankolniuk kellett, azután felvettek egy újabb ismerőst is. Mivel jól érezték magukat, eldöntötték, hogy négyesben elmennek Pécsre. Hazafelé úton történt egy kis malőr. Bonyhádon kirakták az ott lakó fiút, majd indultak tovább Nagymányokra, de a kismányoki elágazóban nem sikerült bevenni a kanyart és a szántóföldre sodródtak, ahol elakadt az autó. Többen is megálltak, hogy segítsenek kihúzni a kocsit, de nem jártak sikerrel.

Az ügy vizsgálatát – jármű önkényes elvétele bűntett miatt - a Dombóvári Rendőrkapitányságon folytatják.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.