Bejelentés, elfogás, őrizet
A rendőrök negyed órán belül elfogták azt a hat fiatalkorút, akik egy férfit raboltak ki Debrecenben.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központját telefonon hívta egy fiatal férfi 2014. január 6-án 17 óra 40 perc körüli időben, mivel Debrecenben a vasútállomás közelében többen megtámadták, bántalmazták és eltulajdonították értékeit, majd az ismeretlenek elmenekültek a helyszínről.
A bejelentést követően a járőrök negyed órán belül a helyszín közelében elfogták a hat fiatalkorút, akiknél megtalálták a sértett értékeit is.
A rendőrök a 17, 16, 15 éves gyanúsítottakat és három 14 éves társukat előállították a kapitányságra, ahol a nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették őket.
A mikepércsi, komádi, hosszúpályi és három helyi terhelt ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a további nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatja, és előterjesztést tesz az előzetes letartóztatásuk indítványozására.