Bekopogott a tulajdonoshoz

2015. 03. 02., h - 13:50
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítást javasolnak a debreceni rendőrök az ellen a férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint két szatyor értéket tulajdonított el egy garázsból.

Egy nő tett feljelentést a Debreceni Rendőrkapitányságon 2015. március 1-jén, mert aznap 13 óra körüli időben egy számára ismeretlen férfi a Böszörményi úton található családi házának udvarára engedélye nélkül bement, majd a ház ajtaján bekopogott. Amikor a nő ajtót nyitott, akkor az ismeretlen be akart menni, azonban a nő nem engedte be a férfit, hanem a telefonjáért nyúlt, hogy értesítse a rendőrséget. Ekkor a férfi sietve elindult kifelé az udvarról, közben felvett a földről két szatyrot. A sértett észrevette, hogy a szatyrokban a garázsukban tárolt pléd és más eszközök vannak, ezért rászólt a férfira, hogy tegye le azokat, azonban a hívatlan vendég a zsákmánnyal együtt távozott. A helyszínre érkező rendőrök a kapott személyleírás alapján a Jerikó utcában igazoltatták a 44 éves H. Bélát, akinél megtalálták a két szatyrot az eltulajdonított pléddel, gumimatraccal, valamint szerszámokkal együtt. A bagaméri lakost a járőrök elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a terhelttel szemben a lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást 2015. március 2-án befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

 


Hírfolyam

 

„Megdolgozott” a kábítószerért

Fuvarozásért cserébe kapta a drognak minősülő kristályt egy férfi Orosházán. A dílernek ugyanis nem volt jogosítványa, így gyorsabb és kényelmesebb módját választotta a közlekedésnek. Mikor a rendőrök rajtuk ütöttek, éppen egy fogyasztónak vittek utánpótlást. Az őrizetbe vett terjesztő és fogyasztók ellen is eljárás indult.

 

Fókuszban a buszsávok

Ismét a buszsávban szabálytalanul közlekedőket ellenőrizték a BRFK és a BKK munkatársai.

 

Ütött a luxusórája

Takarítás közben rakta zsebre az értékes holmit egy 28 éves nő Vonyarcvashegyen. Sokáig nem örülhetett, mert a keszthelyi rendőrök kopogtattak nála.

 

Kristály a vonal végén

A szentendrei rendőrök lépésről lépésre számolták fel egy Pest vármegyei droghálózatot.

 

Tudta?

Elkövetővé válik, aki bankszámláján bűncselekményből származó pénzt fogad.