Belehalt sérüléseibe - frissítve
A bántalmazókat elfogták, majd őrizetbe vették a rendőrök.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. június 18-án 0 óra 50 perc körüli időben egy Budapest XIV., Kerékgyártó utcában lévő villamos megállóban N. Lajos István 33 éves, valamint B. Sándor 40 éves budapesti lakosok előzetes szóváltást követően olyan súlyosan bántalmaztak egy férfit, hogy a helyszínen életét vesztette. A gyanúsítottakat a rendőrök a helyszínen elfogták, majd a BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányságára előállították.
N. Lajos Istvánnal és B. Sándorral szemben a további eljárást – őrizetbe vételük mellett – a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja le, egyben előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására.