Belerúgott a villamosba - a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki

2020. 09. 14., h - 11:30
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság vétség és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2020. június 5-én 20 óra 30 perc körül Debrecenben, a Petőfi téren fel akart szállni egy villamosra, de mivel ittas volt, így annak vezetője nem engedte fel. A férfi a jármű elindulása után abba belerúgott, ami emiatt megrongálódott.

A bejelentést követően a rendőrök a helyszínre mentek, és elfogták a 40 éves férfit, akit ezt követően előállítottak. A nyomozók a helyi lakost kihallgatták, amely során beismerő vallomást tett.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.