Beleszaladtak

2022. 10. 09., v - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az erzsébetvárosi rendőrök egy közúti ellenőrzés során találtak kábítószergyanús anyagot egy férfinál - őrizetbe vették.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy budapesti férfival szemben, akit társával 2022. október 4-én 1 óra 15 perckor igazoltattak a Dózsa György úton. L. Zoltánnál és az autóban, amiben utasként ült, közel 70 gramm kábítószergyanús kristályos anyagot találtak kiporciózva.

A két férfit mintavétel céljából előállították, valamint a talált anyagokat lefoglalták. Az alufóliába csomagolt szer az előzetes vizsgálat szerint új pszichoaktív anyagot tartalmaz, értéke pedig több mint 80 ezer forint.

A nyomozás adatai szerint L. Zoltán az elmúlt két hónapban többször adhatott el a kristályból és a kábítószer gyanús anyagokból a IX. VIII., XIII,  XX. és XXI.  kerületben is, így őt a nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A 27 éves férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését, ám érdemi vallomást nem tett. A rendőrök szakértők bevonásával vizsgálják az eset körülményeit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eredményes vadászat a vadászkürtért

A Győri Rendőrkapitányság a napokban zárta le egy 41 éves férfival szemben folytatott büntetőeljárását, aki Győrben egy vadászkürtöt talált és lopott el.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenhárom ittas, illetve két bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év nyolcadik hetében.

 

Nem járt sikerrel

Nyomozás indult annak a 36 éves férfinak az ügyében, aki hamis okmánnyal próbálta elhagyni az országot.

 

Szakértelem, szorgalom, empátia

Az áldozatok védelméért, segítéséért Victima Protector díjjal tüntették ki Budai-Acsai Krisztina r. századost, a Szeghalmi Rendőrkapitányság bűnügyi fővizsgálóját.

 

Megszúrta ismerősét

A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók pár órán belül megtalálták és őrizetbe vették a „jó barátot”.

 

Elfogták a sírrongálót

A Tamási Rendőrkapitányságon kihallgatták azt a férfit, aki a gyanú szerint 16 sírt rongált meg Nagykónyiban.