Bérbe adott bérlemények

2024. 04. 05., p - 12:31
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sikkasztásra szakosodott csapatot számoltak fel - a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indított eljárásban - a Pest vármegyei gazdaságvédelmi nyomozók. Apa, lánya és harmadik társuk luxusautókat vettek bérbe, majd lízingbe továbbadták – szerény becslés szerint is legalább 135 milliós kárt okoztak.

A 32 éves, cégvezető nő és a 36 éves, összekötőként, ügyfélfelhajtóként közreműködő társa voltak a végrehajtói annak az illegális tervnek, amelyet az 51 éves H. Barnabás talált ki. Lánya mint ügyvezető legalább hat, összesen 135 millió forint értékű autót vett tartósan bérbe cége nevére, majd a járműveket különböző internetes platformokon, valamint V. Zsolt (36) személyes és üzleti kapcsolatait felhasználva tartós bérleti konstrukcióval meghirdették. A „bérlőnek” induló díjat (7500–27 000 euró), havi bérleti díjat (1600–2500 euró) kellett fizetnie, a lízing végén pedig felajánlották, hogy kedvezményesen megvásárolhatja az addig használt kocsit. A jelentkezők mit sem sejtettek, azt gondolták, jutányos áron tehetnek szert tetszetős, méregdrága járgányokra.

A hónapokig tartó bűnös üzletelés jócskán hozott a konyhára, a legszerényebb becslések szerint is legalább 70 millió forint illegális bevételt könyvelhettek el. Az összeg minden bizonnyal radikálisan emelkedni fog, a kutatások alkalmával ugyanis a nyomozók több olyan dokumentációt – lízingszerződéseket, nyilvántartásokat – lefoglaltak, amelyek szerint hatnál több autóval üzleteltek. Ezt támasztja alá az a tény, hogy sem az apának, sem a lányának nincs olyan legális jövedelemforrása, amely az ilyen mértékű gazdagságra magyarázatot adna; H. Barnabás kb. 100 milliós autója, az alsó hangon 200 milliós ingatlana, fényűző életet biztosító nyaralások, luxustáskák és órák garmadája, valamint az oldalakon át sorolt további lefoglalt tárgyak lajstroma.

A bűnös pénzszerzésből a legnagyobb falatot a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével elfogott H. Barnabás szakította, de kellően motiváló összegeket kapott lánya és V. Zsolt is az elvégzett munkáért.

A három tettest 2024. március 26-án egy Pest vármegyei településen, valamint a főváros IV., illetve XVI. kerületében fogták el, azóta H. Barnabás letartóztatását elrendelte a bíróság, társai szabadlábon védekezhetnek.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.