Betörésre szövetkeztek

2020. 01. 24., p - 11:11
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sajtótájékoztató keretében számoltak be az ügy részleteiről Kaposváron, 2020. január 24-én.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága eljárást indított lopás bűntett, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntett miatt ismeretlen tettesek ellen, akik 2019. december 29-én egy balatonlellei családi házból, majd 2019. december 31-e és 2020. január 1-je között pedig egy balatonszemesi ingatlanból autót, fegyvereket, lőszert, készpénzt és egyéb értéktárgyakat tulajdonítottak el, közel 50 millió forint értékben. Az ellopott gépkocsit az egyenruhások Taksony közelében néhány napon belül megtalálták.

A nyomozás során a rendőrség látókörébe került Sz. Csaba szigetszentmiklósi és Sz. György budapesti lakos. A kaposvári rendőrök a beszerzett információkat felhasználva 2020. január 17-én Pest megye több településén, illetve Budapesten egy időben nyolc helyszínen, a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ közreműködésével, összesen több mint hetven rendőr részvételével összehangolt akciót tartottak. A rajtaütés során bűncselekményből származó tárgyakat, azok elkövetéséhez használt eszközöket, személygépkocsikat, valamint a kármegtérítés érdekében ékszereket, készpénzt és nagy értékű televíziókészülékeket foglaltak le, több mint 30 millió forint értékben.

A feltételezett elkövetőket a rendőrök elfogták és előállították a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol a nyomozók - őrizetbe vételük mellett - lopás bűntett, és lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. A Kaposvári Járási Ügyészség előterjesztése alapján a Kaposvári Járásbíróság elrendelte a 43 és a 36 éves testvérpár letartóztatását.

Az ügy részleteiről sajtótájékoztató keretében számolt be a főkapitányság épületében dr. Szijártó István r. ezredes, bűnügyi megyei rendőrfőkapitány-helyettes, dr. Bebes Zoltán r. alezredes, megyei bűnügyi osztályvezető, valamint Takács Gábor r. alezredes, kiemelt főnyomozó.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.