Betörőt fogtak a győri rendőrök

2021. 11. 16., k - 15:05
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két üzletből is különböző műszaki eszközöket lopott el három fiatal.

A Győri Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetése miatt indított büntetőeljárást, mivel a rendelkezésre álló adatok alapján három férfi 2021. november 16-án 3 óra körüli időben egy győri üzletközpontba a biztonsági rendszert üzemképtelenné téve behatolt, majd az ott lévő üzletek közül kettőbe – az üvegajtókat megrongálva – bejutott.  A fiatalok a boltokból nagyobb értékben különböző műszaki eszközöket loptak el.

A kiérkező rendőrök a helyszín közelében rövid időn belül elfogták az egyik feltételezett elkövetőt, egy 18 éves kecskeméti férfit, akit a Győri Rendőrkapitányságra előállítottak. A fiatalt lopás bűntett elkövetése miatt a nyomozók kihallgatták, aki elmondta, hogy két ismerősével együtt követte el a bűncselekményt.

A 18 éves Sz. Kevin társainak felkutatása jelenleg is folyamatban van.


Hírfolyam

 

Nem a menzára járt az ételhordóval

A budapesti rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy férfit, akinek a hűtőszekrényében több mint fél kilogramm kábítószer-gyanús anyagot találtak.

 

Ketten őrizetben, három autó lefoglalva

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogtak el a békéscsabai rendőrök Mezőtúron. Egyikük élettársa azt állította, hogy a párja éppen ki akart szállni a drogbizniszből, amikor a hatóság emberei lecsaptak rá. Így végül nem ki, hanem beszállt. Egy rendőrautóba.

 

Kötelező biztosítás nem volt, marihuána viszont igen

Közúti ellenőrzés közben talált marihuánát egy rendőr egy motorosnál Gyulán. A fiatalról kiderült, hogy békéscsabai, középiskolás ismerősétől szerezte az anyagot, és a gyanú szerint mindketten árulták is. A rendőrök őrizetbe vették őket.