Betörőtriót fogtak el a kaposvári rendőrök

2022. 11. 10., cs - 08:16
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy héten át fosztogatott egy kaposfői ingatlant három fiatal férfi.

Az ügy adatai alapján az akkor még ismeretlen tettesek 2022. október 31. és november 7. között több alkalommal is behatoltak egy felújítás alatt álló kaposfői családi házba, ahonnan több mint fél millió forint értékben tulajdonítottak el szerszámgépeket, valamint különböző háztartási cikkeket.

Az adatgyűjtés során egy 17, egy 18 és egy 19 éves helyi lakos került a nyomozók látókörébe. Az egyenruhások a feltételezett elkövetők lakhelyein tartott házkutatások alkalmával csaknem minden ellopott tárgyat megtaláltak. A rendőrök november 8-án mindhármukat lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A társaság legidősebb tagját őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását. Két társával szemben szabadlábon hagyásuk mellett folyik a büntetőeljárás.


Hírfolyam

 

Játék és mese

Gyorsan kelendő termékekkel csapta be gyanútlan vásárlóit egy anya-lánya páros. A kaposvári vizsgálók a Mátrix Projekt keretében most vádemelést javasoltak ellenük.

 

T’AVES VI TU PUSADO! – Legyél Te is rendőr!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2025-ben is meghirdette a roma származású (középiskolában, szakképzésben, felsőoktatásban tanuló) fiatalok rendőrré válásának elősegítését célzó - az elmúlt évekhez képest emelt összegű - ösztöndíj-pályázatát.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2025. május 1-én 0 órától 2025. május 18-án 24 óráig.