Betört egy élelmiszerboltba – a rendőrök egy nap alatt elfogták

2020. 04. 21., k - 10:10
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A derecskei rendőrök egy 17 éves fiút hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben.

Egy derecskei kisbolt tulajdonosa tett bejelentést a rendőrségre 2020. április 19-én reggel arról, hogy az éjszaka valaki betört az üzletébe. A rendőrök a helyszínre mentek és adatgyűjtésbe, valamint tanúkutatásba kezdtek, amelyek eredményeként hamar a látókörükbe került egy konyári fiú.

A 17 éves fiatallal szemben körözést adtak ki, így a debreceni járőrök egy igazoltatás során 2020. április 20-án elfogták a fiút, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított benyomta a bolt ablakát, bemászott az üzletbe, magához vett egy pénzkazettát, valamint két chipset, majd elhagyta a helyszínt.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben.


Hírfolyam

 

Drogprevenció szülőknek is

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Nem aprózta el

Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.