Betört, zsákmányolt, lekapcsolták

2025. 08. 22., p - 08:21
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Ráckevei Rendőrkapitányság nyomozói tetten érték a sorozatbetörőt.

Elektromos láncfűrészek, plazmavágó, vodka, gitár és mélyhűtött hús – csak néhány azok közül a tárgyak közül, amelyeket a 34 éves R. Lajos szedett össze „portyázásai” során Ráckeve különböző pontjain. A férfi két hét alatt tizenegy betörést követett el, közel 14 millió forintos kárt okozva, míg végül a rendőrök lekapcsolták.

Az elkövető módszere szinte mindig más volt, de a cél ugyanaz: gyorsan mozdítható, könnyen pénzzé tehető holmi. Volt, hogy a hűtőből húsokat pakolt ki, máskor plazmavágót, láncfűrészt, sőt, egy motort is elvitt. A lopott holmik egy részét később – körülbelül 2,5 millió forint értékben – a ráckevei rendőrök megtalálták és visszaszolgáltatták a jogos tulajdonosoknak.

A nyomozók helyszíni szemlékkel, tanúk bevonásával, térfigyelő kamerák elemzésével és a gyanúsított mozgását rögzítő jelzőeszköz adatainak vizsgálatával építették fel az ügyet. Azonosították az elkövetőt majd elfogták, őrizetbe vették.

A gyanúsított beismerte tettét. Elmondása szerint a bűncselekményeket tartozásai miatt, gyógyszer és alkohol hatása alatt követte el, majd a zsákmány egy részét drogra cserélte.

Kiderült az is, hogy a lopássorozatot egy másik ügyében elrendelt bűnügyi felügyelet ideje alatt követte el, megszegve annak szabályait.

Az azóta letartóztatásban lévő R. Lajos ellen a Ráckevei Rendőrkapitányság üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt folytatja az eljárást.


Kapcsolódó oldalak