Betörtek egy debreceni hotelbe

2016. 07. 11., h - 09:30
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták a két gyanúsítottat.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. július 10-én 11 óra 11 perckor egy vagyonvédelmi cég biztonsági őrének jelzése alapján a rendőrök megjelentek egy Debrecen, Kartács utcában található – jelenleg használaton kívüli – hotelnél, mivel az épületbe ismeretlenek betörtek.

A járőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol elfogták a férfit és a nőt. Az ott tartózkodó biztonsági őr visszatartotta a két helyi lakost, akik közül a férfi beleharapott az őr combjába, hogy el tudjon menekülni. A megalapozott gyanú szerint az elkövetők a hotel egyik ablakát törték be és úgy jutottak be az épületbe, majd ott egy szatyorba összepakoltak különböző műszaki cikkeket, amelyeket el akartak lopni. A rendőrkapitányságra előállított 28 éves N. Mihályt és a 29 éves S. Kingát a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottakkal szemben lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.