Biciklit lopott Keszthelyen (fotóval)
A férfi azt mondta, hogy a kerékpárt egy ismerősétől kapta kölcsön.

A keszthelyi járőrök 2014. január 21-én a déli órákban Keszthelyen, a Kossuth Lajos utca sétáló utcai szakaszán ellenőriztek egy 54 éves keszthelyi, lakcímnélküli férfit, aki egy kék-ezüst színű kerékpárt tolt. A férfi azt mondta a rendőröknek, hogy a biciklit egy gyenesdiási ismerősétől kapta kölcsön, de más egyéb módon nem tudta igazolni annak eredetét. A járőrök kiderítették, hogy a gyenesdiási férfinak valóban volt egy kék-ezüst színű kerékpárja, azonban azt nem adta kölcsön senkinek, sőt azt valaki 2014. január 20-án éjszaka gyenesdiási otthonából ellopta. Az 54 éves férfit a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, aki a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte és beismerő vallomást tett.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást Sz. László Ferenc ellen. A rendőrök a gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.