Bicskával ölt

2016. 02. 02., k - 13:34
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vette őrizetbe a rendőrség azt a 24 éves fiatalembert, aki megölt egy 36 éves férfit az egyik szegedi vendéglátóhelyen.

A nyomozás eddigi adatai szerint 2016. február 2-án 2 óra 45 perc körüli időben az egyik szegedi vendéglátóhelyen a 24 éves N. Bence egy bicskával megölte az ott lévő egyik vendéget, egy 36 éves férfit. A bűncselekmény indítéka egyelőre nem tisztázott.

A helyszínre érkező rendőrök megállapították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfi személyazonosságát. A Szegedi Rendőrkapitányság járőrei a bejelentéstől számított két órán belül a lakása közelében elfogták a 24 éves N. Bencét, akinek ruházatából előkerült a bűncselekmény eszköze, egy bicska.

A férfi kihallgatása során részben beismerő vallomást tett.

Ellene emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottat őrizetbe vette és kezdeményezte az előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak