Bilincsben a fegyveres rabló
A Pest vármegyei rendőrök elfogták azt a 23 éves férfit, aki több helyen is lőfegyvernek látszó tárggyal rabolt.
A 23 éves újhartyáni férfi a gyanú szerint november 10-én egy ismerősével iszogatott annak az üllői házában, amikor hajnali 3 óra környékén a nő pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználva magához ragadta a kocsikulcsát, és az udvarról elvitte a rendszám nélküli autóját, amiben egy gáz-riasztó pisztolyt is talált. Másfél órával később Pilisen, az Országúton balesetet szenvedett és felborult. Kiszállt a roncsból, majd megállásra kényszerített egy arra közlekedő autóst, aki emiatt elrántotta a kormányt, és megpördülve a szemközti sávba csúszott. Ekkor az elkövető a sofőr ajtaját kinyitotta és ráfogta a pisztolyt, miközben azt ordította neki, hogy „Kiszállni az autóból!”. A 63 éves férfit az úton hagyta és a kocsijával Monorierdő egyik utcájába hajtott. Ott „meglátogatta” egy másik ismerősét. A hívatlan vendég az ágyban fekvő sértettet arra kényszerítette, hogy adja át neki az autója kulcsát, különben lelövi. A fenyegetés hatására a sértett ennek eleget tett, így T. Ádám Monorierdőről egy zöld Audival hajtott tovább.
Az egyenruhások az ámokfutó ellen még aznap körözést adtak ki. A rendőrök a polgárőrökkel közösen keresték és az erdőben rábukkantak az Audira és a férfira is, de T. Ádám menekülőre fogta, miközben a polgárőrök autójának ütközött. Végül a mozgásképtelené vált autót az erdő szélén hagyta és futva menekült el.
Másnap egy vadásztársaság tagjai is csatlakoztak a kereséséhez. Ezzel párhuzamosan érkezett telefonos bejelentés a segélyhívóra. Egy pusztavacsi tanyáról szólt a vonalba egy női hang, a Pest vármegyei rendőrség közösségi oldalán megosztott felhívás alapján ismerte fel T. Ádámot. A férfi a bejelentő autójában aludt a tanya udvarán.
A rendőrök elfogták és előállították a főkapitányság épületébe. Nem volt szerencséje a megfáradt ámokfutónak, mert a drogteszt is pozitív eredményt mutatott.
Kihallgatására már őrizetbe vétele mellett került sor. Kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.
A büntetőeljárást többrendbeli fegyveres rablás és jármű önkényes elvétele miatt folytatják ellene.